KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2019 FEBRUÁR

A Kelet-Mecsek célterület tizenegyedik közösségi beszélgetésén, amit a Pákolitz István Művelődési Házban tartottunk, 1 fő jelent meg.

Az egyeztetett időpont ellenére többen jelezték a távolmaradásukat.

Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős köszöntötte a résztvevőket és tájékoztatást adott az eltelt egy hónap alatt megvalósult feladatokról.

Szerecz Gábor közösségfejlesztő – célterületfelelős tájékoztatást adott arról, hogy a közösségi online interjú januártól már közvetlenül elérhető a honlapról.

Ezután Szerecz Gábor tájékoztatást nyújtott az eddig kitöltött kérdőívek számáról és felhívta a figyelmet arra, hogy a képviselt szervezet segítségével minél több személyhez tudja azt eljuttatni. Egyúttal felkérte a résztvevőt, hogy amennyiben segíteni tudna a csoportos kitöltés lebonyolításában, úgy legyen a közösségfejlesztő segítségére.

A Pécsbányáért Egyesület vezetője ismertette a programjavaslatát, amit közösen megbeszéltünk. Részletesen kitért a Gesztenyeliget Fesztiválra, a Gesztenyevirágzás Ünnepre, valamint a közösségi faültetésre. Dóri Éva csoportvezető és Szerecz Gábor közösségfejlesztő kimerítő válaszokat adott, sikerült részletesen átbeszélni a javaslatokat.

Mivel több kérdés nem hangzott el, így zártuk a közösségi megbeszélést.