KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2018 JÚLIUS

A Kelet-Mecsek célterület júliusi közösségi beszélgetésén megjelent négy résztvevő először volt jelen a közösségi beszélgetésen, így a Gábor közösségfejlesztő részletesen ismertette a projektet. Mivel nem civil szervezetek képviselőjeként, hanem helyi lakosként voltak jelen, ezért inkább a programok fontosságát emelte ki, valamint az ügyfélszolgálati és az elektronikus elérhetőségekre fókuszált.

A közösségfejlesztő közreműködésével és projektoros segítséggel kitöltötték a résztvevők a kérdőívet.

A résztvevők a közösségi beszélgetés keretében elmondták, hogy mivel mindannyian kisgyermekes anyukák, ezért a nekik szóló programokat szeretnék támogatni. Főleg a játszótér hiánya okoz nekik nagy problémát. Végezetül a közösségfejlesztő megkérte őket, hogy vegyenek részt a következő közösségi beszélgetésen is, és ha lehet hozzanak magukkal ismerősöket, barátokat.