KÖZÖSSÉGI BESZÉLGETÉS, 2018 JÚNIUS 6.

Az előző hónapban szervezett közösségi beszélgetésen megjelentek javasolták, hogy ne csak a Szent Mihály Ház adjon otthont közösségi beszélgetéseknek. A célterületen ezért a Bányászok Érdekvédelmi Kulturális Egyesületének munkatársainak segítségével került megszervezésre a következő projektesemény. A közösségi beszélgetésen a résztvevők főleg az idősebb korosztályt képviselték, sokan lakossági kezdeményezések tagjaiként jöttek el. A résztvevők többségét a társadalmi életük a Pákolitz Művelődési Házhoz köti.

A májusi közösségi beszélgetésen kérték a megjelentek a projekt bemutatását a helybelieknek. A júniusi beszélgetésen ezért központi szerepet kapott a projekt részletes bemutatása tekintettel a már korábban felmerült kérdések megválaszolására is.

A közösségi beszélgetés elején bemutatkozott a VII. Kelet-Mecsek célterület felelőse.

A közösségi beszélgetésen felmerült a Szomszédünnep esemény továbbvitele. A megrendezéshez szükséges figyelemfelkeltő táblák elkészítése. Fontosnak tartanák, hogy az önkormányzat képviselője és a rendőrség képviselője is jelen legyen a jövőbeli rendezvényen.

A szüreti felvonulást is felelevenítenék a Budai vámtól Meszesig vonulnának, lovaskocsikkal, tánccal és zenével. A költségvetésre és a finanszírozás módjára irányuló kérdést az Összefogás Pécs-Keletért Egyesület képviselője tette fel. Ismertettük, hogy a Pécsi Megyei Jogú Város Önkormányzata finanszírozza a programokat. A közösségfejlesztők tájékoztatták a résztvevőket, hogy a tervezés a közösségi munkamód alkalmazásával történik, a helyi szervezetek, szerveződések, magánszemélyek bevonásával.

A közösségi beszélgetésre eljött a Pécsi Kulturális Központ igazgatója. A Búzavirág Népdal és Néptánc Kör vezetője szakmai segítséget szeretne kérni a tánccsoportjának, tánckarvezető személyében, aki koreográfiákat is betanítana nekik, különös figyelemmel az idős korosztályra. A kérdését a PKK igazgatójának címezte, aki ígéretet tett arra, hogy utána jár a lehetőségeknek.

Sok más megjelent szervezt mellett, a Meszesi Nyugdíjas Klub képviselője már a projektbe javasolt programjaikat is összeírta.

A résztvevők preferálták volna, ha a célterület felelős keresi fel a közösségeket és nem egy időpontra hívja össze a civil szervezeteket, ami a közösségi beszélgetés lényege lenne. Az érvelésben az szerepelt, hogy egymás közt egy adott klub tagjai jobban megnyílnak és elmondják ötleteiket, mint egy közösségi beszélgetésen idegenek előtt. A célterület felelős a projektmenedzsmenttel történt egyeztetés után igyekszik felkeresni az érintetteket, interjút készíteni velük, illetve szerdánként az ügyfélszolgálati időben a Szent Mihály Házban beszélgetni velük.

Több olyan klub is részt vett a beszélgetésen, akiknek a tagsága Uránvárosból, Kertvárosból és Patacsról érkezik a célterületre, a klubfoglalkozásokra.
Ahogy a többi célterületen, úgy a Pákolitz Művelődési Házban megjelentek között is sok olyan klub van, amelyek nem bejegyzett, formális szervezetek. Így nehezebb feltárni ezeket a csoportokat. Felhívták a figyelmünket arra, hogy hasznos lenne felvenni a kapcsolatot a Nyugdíjasok Egyesületével is.

A B.É.K.E. munkatársai vállalták, hogy a kézzel írt programjavaslatokat begépelik és eljuttatják a célterület felelősnek.